Egy feledőben lévő hagyománynak. Kislány korunkban arról álmodtunk, másnap, ha felébredünk, egy gyönyörűen feldíszített májusfa látványára ébredünk. A kertkapura vagy előtte a földbe szúrva várt minket a jel, a szerelem jele. Csak nehogy a miénk helyett szomszéd lány kapuján pillantsuk meg a színes faágakat. Pedig ez is előfordult.
Ha egy hajadon leánynak májusfát állítottak, kapósnak titulálták. A fiatal legények sokszor bandákba verődve, titokban, az éj leple alatt díszítették fel a májusfát a kiszemelt lánynak. Korábban egy ruhát akasztottak rá és ha másnap a lány abban jelent meg, azt jelentette: elfogadja az udvarlást, vevő a további „huncutságokra”. Egyes helyeken nem ruhát, hanem színes szalagokat tűztek a fára.
Mára kissé megváltozott a májusfa szerepe. Helyesebben: mára már szinte el is tűnik. Főként vidéken szokás, ahol a hagyományok életben tartása fontos szempont. Akinek vidéken májusfát állítanak, arról az egész falu tudni fog. És éppen ez a szép benne. Ezért is vágytunk annyira rá….
A világfa, égigérő fa fontos jelképe a magyar hagyományoknak. Feladata: összeköttetést teremteni az Alvilág, az evilág és a Felvilág között. November elején az Alvilágba nyíló kapu nyílik meg. Ilyenkor, Halottak napján áldozunk elhunyt őseink emlékének.
Májusban a Felvilág felé nyílik meg az átjáró – a májusfa ilyenkor a világfát jelképezi. Régen a legrátermettebbek meg is mászták! A világfa az emberi fejlődés állomásait jeleníti meg. Lefelé tekintve azt látjuk, hogy – akár egy sárkánnyal – saját ösztöneinkkel kell megküzdenünk. Felfelé vezető utunk során a személyiség, a tudat kiteljesedését éljük meg.
Ha kitartóak vagyunk és tudatunk a legnagyobb szabadságot eléri, akkor “felülről” szemlélhetjük majd életünk hétköznapi problémáit. A népmesékben is, miután a hős megmászta az égigérő fát és legyőzte a sárkányt, elnyeri a királylány kezét – személyisége kiteljesedik a másik felével- és királlyá koronázzák, azaz önmaga legteljesebb urává válik.
A magyar nyelvterület nagy részén hagyományosan a május elsejére virradó éjszaka állítottak májusfát. Másik jeles alkalma pünkösd volt. A május elsején állított fákat sokfelé pünkösdkor bontották le. A májusfa, a zöld ág a természet megújhodásának a szimbóluma, és legtöbb esetben az udvarlási szándék bizonyítéka, szerelmi ajándék is.
A májusfát csoportba szerveződve állították a legények a lányoknak, akiknek ez nagy megtiszteltetés volt. Magas, sudár fák voltak erre alkalmasak, melyeket a kerítésoszlophoz rögzítettek éjjel vagy kora hajnalban. Általában színes szalagokkal, étellel-itallal is díszítették. Általában az udvarló legény vezetésével állították a fát, de egyes területeken a legények a rokon lányoknak is állítottak fát. Gyakran a közösségeknek is volt egy közös fája, aminek a kidöntését/feldíszítését ünnepély, és táncmulatság kísérte.
Május elseje a szerelem ünnepe. A 15. századtól kezdődően szólnak forrásaink a májusfa állításáról, a szokás azonban bizonyosan régibb. A májusfa sudár, a törzsén gallyaitól megtisztított, hegyén lombos fa vagy szép növésű ág. A legények éjszaka vágták ki az erdőn, és hajnalra állították fel a helyi szokásnak megfelelően minden lányos ház elé együttesen, vagy mindenki a maga szeretője háza elé. Sok helyütt csak a bíró és a pap háza, esetleg a templom előtt állítottak fel egyetlen magas májusfát, a lányos házak udvarán kisebb fa díszelgett. A májusfákat színes szalagokkal, zsebkendőkkel, virágokkal, teli üveg borral, hímes tojással stb. díszítették föl, mielőtt a földbe beásták, vagy a kapufélfára, kútágasra felszögezték volna. Erdélyben (Csík) ki is faragták a fát, vagy a legény rávéste a nevét (Háromszék). A fa kivágása, hazaszállítása inkább titokban történt éjszaka, hajnali feldíszítése is inkább a legénybanda közös, bizalmas feladata volt. A reggelre díszelgő májusfa kiállítása, nagysága stb. számos helyen szokásos magyarázatra adott okot: ki-kinek udvarol, kinek állítottak szebb fát, kinek a májusfáját csúfította el reggelre a haragosa stb.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése